Az AHEAD egy gazdasági érdekszövetség, melyet az Alapítók azért hoztak létre, hogy közhasznú társaság formájában, tevékenységüket összehangolva elősegítsék az ázsiai és afrikai régióban a gazdasági, kereskedelmi és kulturális céljaik megvalósítását. Az Alapítók a fenti térségekben már jelenlévő, a magyar gazdaságban fajsúlyos piaci szereplők, így az összehangolt fellépést Magyarország és a saját hírnevük régióbeli erősítése és üzleti lehetőségeik bővítése érdekében kívánják végezni, a korábban kialakított gazdasági kapcsolatok alapján.
Az Asian-Hungarian Economic Association for Development (AHEAD)
Közhasznú társaság 2005-ben jött létre, 22 magyar piacvezető vállalat
együttműködésével, mely cégek már korábban üzleti tapasztalatokkal rendelkeztek
Ázsiában. Majd ugyanezen év decemberében megalakult az African-Hungarian
Economic Association for Development (AHEAD Africa), melyet
21 cég hozott létre,
szintén jelentős üzleti tapasztalatokkal, mind Afrika, mind pedig az arab világ
területein. 2007-ben a két szervezet AHEAD Global Kht. néven egyesült.
A célországokban a diplomáciai kapcsolatok révén, a tiszteletbeli konzuli hálózaton keresztül, a helyi képviselőink és az adott országban kiépített kapcsolatrendszerünk segítségével feltérképezni, feltárni, mely területeken van lehetősége a tagvállalatok profiljába eső projectekben részt venni. A lehetőség feltárását követően a részvételi lehetőség biztosítása a fejlesztési elképzelések megvalósításában magyar cégként, cégcsoportként, adott esetben vegyes vállalati formában.
Saját külkereskedelmi tevékenységein túlmenően, az AHEAD Global alapító tagjaként, szaktanácsadással és befektetésekkel foglalkozó Eurohand Zrt. felel a további AHEAD Global tagok befektetés projektjeinek előteremtésében illetve azok erősítésében, valamint a kereskedelmi lehetőségek kihasználásában.
Az AHEAD GLOBAL KHT. bemutatkozójának bevezető részében leírtaknak megfelelően az alapításkori földrajzi behatárolással fémjelzett, területi jellegű elnevezéseknek megfelelően a régebbi AHEAD ÁZSIA és AHEAD AFRICA név megszűnik, de a felépítéskori rendszer továbbra is létezik az Ahead Global Kht.-n belül, jogi státusz nélkül ugyan, de a helyismeret, a megélt szakmai tapasztalat, a kapcsolatrendszer és az adott régióban beszélt nyelv függvényében kialakult szerveződés okán.